H. P. Lovecraft: Amit a hold hoz

    

H.P. Lovecraft: Amit a hold hoz

Gyűlölöm a holdat – félek tőle – mert amikor bizonyos ismerős és szeretett helyekre ragyog, olykor ismeretlenné és rúttá teszi azokat.

Azon a kísérteties nyáron történt, hogy a hold leragyogott a régi kertbe, amelyben bolyongtam; a kábító virágok és párás lombtengerek nyarán, mely vad és sokszínű álmokat hoz. És amint a sekély kristályvizű patak mellett sétáltam, sárga fénnyel bevont szokatlan vízfodrokra lettem figyelmes, mintha azokat a szelíd vizeket ellenállhatatlan áramlatokban különös óceánok vonzanák, melyek nem evilágiak. Némán és szikrázón, fényesen és baljósan siettek azok a holdátkozta vizek, tudom is én, hova, míg a lugassal övezett partokról fehér lótuszvirágok röppentek egymás után az ópiátos éji szélbe és hullottak kétségbeesetten a patakba, iszonytatóan sodródva a boltíves, faragott híd alatt, és nyugodt, holt arcok sötét beletörődésével bámultak vissza rám.

És ahogy a part mentén futottam, vigyázatlan lábakkal eltiporva alvó virágokat, és az ismeretlen dolgoktól való félelemtől és a holt arcok csábításától őrjöngve, láttam, hogy a kertnek vége-hossza nincs a hold alatt; mert ahol nappal a falak voltak, ott most csupán fák és ösvények, virágok és bokrok, kőbálványok és pagodák, és a sárgán megvilágított patak füves partok melletti és groteszk márványhidak alatti kanyarulatainak új látképei nyíltak. És a holt lótusz-arcok ajkai szomorúan suttogtak, és kérték, hogy kövessem őket, és nem is szűntek lépteim, míg a patakból folyó nem lett, és hajladozó nádak ingoványai és csillogó homokos partok közepette bele nem torkollt egy végtelen és névtelen tengerbe.

A gyűlöletes hold sütött le arra a tengerre, és hangtalan hullámai fölött különös illatok tenyésztek. És ahogy láttam eltűnni benne a lótusz-arcokat, hálókra vágytam, hogy kifoghassam őket, és megtudhassam tőlük a titkokat, melyeket a hold hozott az éjbe. De amikor a hold nyugat felé folytatta útját, és a baljós partról visszahúzódott a nyugodt dagály, abban a fényben régi templomtornyokat láttam, melyeket a hullámok csaknem a felszínre hoztak, és zöld hínár-girlandoktól színpompás fehér oszlopokat. És tudván, hogy erre az elsüllyedt helyre jöttek mind a holtak, megremegtem és nem kívántam már beszélni a lótusz-arcokkal.

Mégis, amikor messze a tengeren megláttam az égből alászállni egy fekete kondorkeselyűt, hogy megpihenjen egy óriási zátonyon, örömest kifaggattam volna, és azokról kérdeztem volna, kiket éltükben ismertem. Ezt megkérdeztem volna tőle, ha nem lett volna oly távol, de nagyon távol volt, és egyáltalán nem látszott már, mikor ahhoz a gigantikus szirthez közel ért.

Így hát figyeltem az apályt a lebukó hold alatt, és láttam a holt, csepegő város tornyainak és tetőinek csillogását. És ahogy figyeltem, az orrom igyekezett bezárulni a világ holtjainak illatot legyőző bűze előtt; mert valóban, ezen a hely nélküli és elfeledett helyen gyűlt össze a temetők minden húsa, hogy kövér tengeri férgek rágják és zabálják.

E borzalmak fölött már nagyon alacsonyan járt a gonosz hold, de a tenger kövér férgeinek nincs szüksége a zabáláshoz holdra. És ahogy néztem a vízfodrokat, melyek a férgek vonaglásáról árulkodtak, új borzongást éreztem messze kintről, onnan, ahová a kondorkeselyű szállt, mintha a testemet elérte volna a borzalom, még mielőtt a szemem látta volna.

Nem is ok nélkül remegett a testem, hiszen amikor felpillantottam, láttam, hogy a vizek nagyon mélyre apadtak, sokat mutatva a hatalmas zátonyból, melynek peremét már láttam. És amikor megláttam, hogy a szirt csupán fekete bazaltkoronája egy döbbenetes ikonnak, kinek rettenetes homloka immár látszott a sápadt holdfényben, és kinek gonosz patái bizonyára mérföldekkel lejjebb a pokoli iszapot tapossák, sikítottam és sikítottam, attól félve, hogy az elrejtett arc a vizek fölé emelkedik, és attól félve, hogy az elrejtett szemek rám néznek, miután az a furfangos és álnok sárga hold elsomfordál.

És hogy elszökjek e könyörtelen lény elől, örömmel és habozás nélkül vetettem magam a bűzlő sekély vízbe, ahol benőtt falak és elsüllyedt utcák között kövér tengeri férgek lakomáznak a világ holtjain.