Sally Nicholls: Hogyan éljünk örökké?

     

Egyes számú lista – Öt tény rólam

1.      A nevem Sam.

2.      Tizenegy éves vagyok.

3.      Történeteket és fantasztikus tényeket gyűjtök.

4.      Leukémiám van.

5.      Mire ezt olvasod, valószínűleg már halott leszek.

-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-

KÖNYV – RÓLUNK                                                                                                  Január 7.

Ma volt az első tanítási napunk a karácsonyi szünet után.

Hetente háromszor van tanítás – hétfőn, szerdán és pénteken, a nappaliban. Csak két diák van – én meg Felix. Felix nem akar megtanulni semmit.

– Mi értelme betegnek lenni, ha matekoznod kell? – kérdezte, amikor először jött hozzánk tanításra. Mrs. Willis, a tanárunk nem vitatkozott. Nem akadékoskodik, ha Felix semmit sem csinál. Csak hagyja, hogy ott üljön, a székében hátradőlve, és arról beszéljen, mi a rossz bármiben, amit csinálok.

– Nem így kell betűzni az ammóniumot! Az én iskolámban mi soha nem betűztük így az ammóniumot!

– Van Herkules nevű bolygó… igaz, Mrs. Willis?

– Azt meg miért csinálod?

Felix csak azért jön el a tanításra, hogy velem találkozzon, és hogy a mamája szünetet tarthasson.

Mrs. Willis mostanában trükköket eszel ki, hogy felkeltse az érdeklődését. Ismeritek az ilyesmit; vulkánokat készítünk, amik tényleg kitörnek, római ételeket főzünk, tüzet gyújtunk nagyítóval.

Az utóbbi nem tetszett a mamámnak, mert véletlenül lyukat égettünk az ebédlőasztalba.

Amolyan véletlenül-szándékosan.

Ma viszont Mrs. Willis így szólt:

– Mi lenne, ha írnátok valamit? – és mi mindketten felnyögtünk, mert még több tüzet vártunk, vagy esetleg egy robbanást. Mrs. Willis erre azt mondta: - Ó, ugyan már! Arra gondoltam, talán szeretnétek írni valamit magatokról. Tudom, hogy mind a ketten szerettek olvasni.

Felix felpillantott. Két Warhammer orkommal játszott, egymásra támadt velük, és azt suttogta, hogy „Grrrrááá!”

– Csak azért, mert a kórházban semmi mást nem lehet csinálni – mondta.

Én meg Felix szakértők vagyunk a kórházakat illetően. Ott is találkoztunk, tavaly.

Nem értettem, mi köze van az olvasásnak az íráshoz, és azt mondtam:

– A könyvek csak arról szólnak, hogy gyerekek mentik meg a világot, vagy elverik őket az iskolában. Senki sem írna rólunk.

– Te lehet, hogy nem – közölte Felix. A homlokára szorította a kezét, és visszaroskadt a székébe. – Sam McQueen tragikus története. Egy szegény, törékeny gyermek! Bátran küzdi át magát rettenetes kínokon és tévé nélküli kórházakon.

Olyan hangokat adtam ki, mintha hánynék. Felix kinyújtotta felém a kezét – azt, amelyik nem volt a homlokához szorítva.

– Ég veletek… ég veletek… drága barátaim… - mondta, és fuldokló hangok kíséretében a székre rogyott.

– Csak semmi haldoklás az asztalnál, Felix – szólt rá Mrs. Willis. De tudni lehetett, hogy igazából nem mérges. Azt mondta: – Szeretném, ha mindketten nekilátnátok, kérlek. Meséljetek valamit magatokról! Nem kell egy egész könyvet megírnotok ebédig.

Szóval most ezt csináljuk. Vagyis, én. Felix nem csinálja rendesen. Azt írta: „A nevem Felix Stranger, és”, és aztán abbahagyta. Mrs. Willis nem írat vele többet. De én már a harmadik oldalon járok.

A tanításnak egyébként is mindjárt vége. Nagy a csend. Mrs. Willis úgy tesz, mintha javítana valamit, és igazából a 70 dolog, amit a tűzzel tehetünk-et olvassa az asztal alatt. Felix titkos támadásra vezeti az orkjaimat a virágcserép ellen. Kolumbusz, a macska sárga szemekkel figyel.

A szomszédos konyhában Mama a levest kavargatja, az lesz az ebéd. Papa Middlesbrough-ban van, mivel ügyvéd. A húgom, Ella iskolában van. Igazi iskolában. Thomas utcai Általános.

Most már bármelyik percben – tessék! A csengő. Itt van Felix mamája. Vége a tanításnak.

 

Ways to Live Forever
Copyright (c) Sally Nicholls, 2008
Reproduced with permission of Scholastic Ltd.
All rights reserved

* updated continuously *

Coming soon...

Ways to Live Forever
Copyright (c) Sally Nicholls, 2008
Reproduced with permission of Scholastic Ltd.
All rights reserved

H. P. Lovecraft: Amit a hold hoz

    

H.P. Lovecraft: Amit a hold hoz

Gyűlölöm a holdat – félek tőle – mert amikor bizonyos ismerős és szeretett helyekre ragyog, olykor ismeretlenné és rúttá teszi azokat.

Azon a kísérteties nyáron történt, hogy a hold leragyogott a régi kertbe, amelyben bolyongtam; a kábító virágok és párás lombtengerek nyarán, mely vad és sokszínű álmokat hoz. És amint a sekély kristályvizű patak mellett sétáltam, sárga fénnyel bevont szokatlan vízfodrokra lettem figyelmes, mintha azokat a szelíd vizeket ellenállhatatlan áramlatokban különös óceánok vonzanák, melyek nem evilágiak. Némán és szikrázón, fényesen és baljósan siettek azok a holdátkozta vizek, tudom is én, hova, míg a lugassal övezett partokról fehér lótuszvirágok röppentek egymás után az ópiátos éji szélbe és hullottak kétségbeesetten a patakba, iszonytatóan sodródva a boltíves, faragott híd alatt, és nyugodt, holt arcok sötét beletörődésével bámultak vissza rám.

És ahogy a part mentén futottam, vigyázatlan lábakkal eltiporva alvó virágokat, és az ismeretlen dolgoktól való félelemtől és a holt arcok csábításától őrjöngve, láttam, hogy a kertnek vége-hossza nincs a hold alatt; mert ahol nappal a falak voltak, ott most csupán fák és ösvények, virágok és bokrok, kőbálványok és pagodák, és a sárgán megvilágított patak füves partok melletti és groteszk márványhidak alatti kanyarulatainak új látképei nyíltak. És a holt lótusz-arcok ajkai szomorúan suttogtak, és kérték, hogy kövessem őket, és nem is szűntek lépteim, míg a patakból folyó nem lett, és hajladozó nádak ingoványai és csillogó homokos partok közepette bele nem torkollt egy végtelen és névtelen tengerbe.

A gyűlöletes hold sütött le arra a tengerre, és hangtalan hullámai fölött különös illatok tenyésztek. És ahogy láttam eltűnni benne a lótusz-arcokat, hálókra vágytam, hogy kifoghassam őket, és megtudhassam tőlük a titkokat, melyeket a hold hozott az éjbe. De amikor a hold nyugat felé folytatta útját, és a baljós partról visszahúzódott a nyugodt dagály, abban a fényben régi templomtornyokat láttam, melyeket a hullámok csaknem a felszínre hoztak, és zöld hínár-girlandoktól színpompás fehér oszlopokat. És tudván, hogy erre az elsüllyedt helyre jöttek mind a holtak, megremegtem és nem kívántam már beszélni a lótusz-arcokkal.

Mégis, amikor messze a tengeren megláttam az égből alászállni egy fekete kondorkeselyűt, hogy megpihenjen egy óriási zátonyon, örömest kifaggattam volna, és azokról kérdeztem volna, kiket éltükben ismertem. Ezt megkérdeztem volna tőle, ha nem lett volna oly távol, de nagyon távol volt, és egyáltalán nem látszott már, mikor ahhoz a gigantikus szirthez közel ért.

Így hát figyeltem az apályt a lebukó hold alatt, és láttam a holt, csepegő város tornyainak és tetőinek csillogását. És ahogy figyeltem, az orrom igyekezett bezárulni a világ holtjainak illatot legyőző bűze előtt; mert valóban, ezen a hely nélküli és elfeledett helyen gyűlt össze a temetők minden húsa, hogy kövér tengeri férgek rágják és zabálják.

E borzalmak fölött már nagyon alacsonyan járt a gonosz hold, de a tenger kövér férgeinek nincs szüksége a zabáláshoz holdra. És ahogy néztem a vízfodrokat, melyek a férgek vonaglásáról árulkodtak, új borzongást éreztem messze kintről, onnan, ahová a kondorkeselyű szállt, mintha a testemet elérte volna a borzalom, még mielőtt a szemem látta volna.

Nem is ok nélkül remegett a testem, hiszen amikor felpillantottam, láttam, hogy a vizek nagyon mélyre apadtak, sokat mutatva a hatalmas zátonyból, melynek peremét már láttam. És amikor megláttam, hogy a szirt csupán fekete bazaltkoronája egy döbbenetes ikonnak, kinek rettenetes homloka immár látszott a sápadt holdfényben, és kinek gonosz patái bizonyára mérföldekkel lejjebb a pokoli iszapot tapossák, sikítottam és sikítottam, attól félve, hogy az elrejtett arc a vizek fölé emelkedik, és attól félve, hogy az elrejtett szemek rám néznek, miután az a furfangos és álnok sárga hold elsomfordál.

És hogy elszökjek e könyörtelen lény elől, örömmel és habozás nélkül vetettem magam a bűzlő sekély vízbe, ahol benőtt falak és elsüllyedt utcák között kövér tengeri férgek lakomáznak a világ holtjain.

        

Bevezetés / Introduction

        

Ez a blog nem a személyes hangvételű bejegyzésekről fog szólni, ez a mostani az első és egyben az utolsó. Rövid bemutatkozás és, ha tetszik, ars poetica.

Az egész Adrian Mole-lal kezdődött. A nagybátyám ötlete volt. Nagyon meg akartam tanulni angolul, de amit a suliban tanítottak - ahogy tanították - nem volt elég. Olvastam, fordítottam, tanultam.

Az olvasás szeretete kezdettől fogva adott, hála a diafilmeknek, a lelkesen "estimeséző" szüleimnek és a csillapíthatatlan kíváncsiságomnak, aminek az eredményeként korán megtanultam olvasni, és a nagycsoportban már én olvastam a többieknek. Mindig Babar kellett nekik :)

Adrian Mole ide vagy oda, eltartott egy darabig, amíg szótár nélkül a kezembe mertem venni egy angol nyelvű könyvet. A hobbit volt az első. Rájöttem, hogy eredetiben olvasni jó! Egy antikváriumban bukkantam rá egy könyvre egy sorozatból, aminek az első részeit magyarul már olvastam. Elolvastam, imádtam. Ezután született meg először a gondolat, ami aztán jó néhány könyvnél újra és újra felbukkant: ezt másnak is meg kell ismernie. A People of the Lightning / A villám népe esetében apukám volt a motiváció, úgy gondoltam, a magyarul megjelent részek után ez is tetszene neki. És a szabadidőmben nekiláttam a fordításnak.

Úgy alakult, hogy volt szerencsém a regénysorozat első két részét újrafordítani. Íme, a bizonyíték, hogy az álmok valóra válnak, ha megdolgozunk értük.

Ugyanakkor köztudott, hogy a magyar könyvpiacon nem könnyű érvényesülni. A miértek fejtegetésébe nem szeretnék belemenni, ennek a blognak nem ez a célja. Ha valaki arra a kérdésre keresi a választ, hogy hogyan lehet valaki fordító/műfordító, ajánlom figyelmébe az AVABLOGot.

Én azért fordítok, mert szeretném megosztani másokkal az olvasmányélményeimet. Olyanokkal, akik nem tudnak angolul, vagy nem elég bátrak angolul olvasni. Ez a blog egyszerre kedvcsináló magyarul még meg nem jelent könyvekhez, és referencia a munkámról.

A novellák, regényrészletek publikálása minden esetben a szerző, illetve a jogtulajdonosok engedélyével történik.